Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a tényeket,
mondhatnánk, hogy az emberiség fennmaradása az általa évezredekkel ezelőtt
megszelídített háziállatoknak is köszönhető. Az ősember létfenntartásához
hozzátartozott a környezetében élő állatok vadászata, azok nem kis fáradsággal
és áldozatokkal is járó becserkészése, üldözése. Az állatok megszelídítésével
az ember olyan előnyöket szerzett, melyek úgymond, a kényelmét is
biztosították. Bármilyen körülmények között hozzájuthatott a számára értékes
állati fehérjékhez, ha kellett az utazást, a teherhordást is szelíd állataikkal
oldották meg, ruházatukat, használati tárgyaikat is biztosították, befoghatták
más háziállatok őrzésére, terelésére és még játszhattak is velük.
Bár a házinyúl húsa manapság nem tartozik a legnépszerűbb
magyarországi étkek közé, a tenyésztők is inkább külföldön adják el, pedig a
zsírban szegény, könnyű, magas tápértékű nyúlhús fogyasztása fontos lenne
hízásra hajlamos világunkban. Az ókori rómaiak tudták mindezt, és igazi
ínyencségként tálalták fel lakomáikon.
A házinyúl őse, az üregi nyúl, valamikor Európa minden táján
megtalálható volt, és szívesen vadászták. Időszámítás előtt 1100 körül már a
tenyésztésüket is elkezdték, de az igazi nyúltenyésztés a középkori kolostorokban
indult meg. Ekkor már nemcsak húsáért, hanem prémjéért is tartották.
Hazánkban a 18. században indul meg a nyúltenyésztés, mely
inkább a szegényebb osztálybeliek között lesz népszerű. Az egyetlen magyar
nyúlfajta a magyar óriás.
A kutya háziasítása - a modern kutatási eredmények szerint -
százezer évvel ezelőtt megtörtént.
Az emberhez szegődött farkasok hosszú mutációs folyamat
eredményeként kutyákká váltak. Mivel a háziasítás a világ minden emberlakta
részén megindult, különféle kutyafajták alakultak ki.
Az legrégebbi őshonos magyar kutyafajta a puli, mely még a
honfoglalás előtt alakult ki. A neve is sumér eredetű, támadva terelőt jelent.
Ez is bizonyíték arra, hogy terelőkutyaként tartották. A pulit vízi kutyának is
nevezték, mert a Kárpát- medence mocsaras, zsombékos árterein keresztül kellett
terelnie a nyájat. Ezért sem véletlen, hogy a puli kiváló úszó. Hozzá hasonló
terelőkutyával sem küllemre, sem természetre nem találkozunk a
pásztorkutyafajták között.
A kutya után a második legrégebbi háziállat a juh, mely
mintegy 11 000 éve él az emberrel. Kezdetben ezt az állatot is húsáért
tenyésztették, de hamarosan meleg gyapja miatt is népszerű lett. Időszámításunk
előtt négyezerben már öt juhfajtát különböztetnek meg Mezopotámiában.
A legismertebb magyar juhfajta a racka, állítólag a
honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe. Kiválóan alkalmas a ridegtartásra,
hiszen rendkívül igénytelen. Sokkal jobban tűri a hideget, a betegségekkel
szemben is ellenállóbb, mint a későbbi merinójuh. A belvizes, mocsaras
területek silány legelőin is megélt. Bőréből, szőréből készült a pásztorok
ruházata, a suba, cifraszűr, guba.
A házi sertést mintegy 10 ezer esztendeje háziasították
Dél-Európában. Magyarországi őse a vaddisznó, de feltevések szerint honfoglaló
őseink hozták be, a már kipusztult szalontai sertést. Kezdetben húsáért,
szalonnájáért és zsírjáért külterjesen tartották makkoltatással, de a mocsaras
területeken a vízinövények, nádfélék, madártojások, halak, férgek kiváló
táplálékul szolgáltak számukra.
A mangalica tudatos délvidéki sertésfajtákkal való
keresztezés eredménye. A korabeli táplálkozási szokásoknak megfelelően szinte
csak mangalicákat tartottak a Kárpát-medencében. Az 1950-s években teljesen
kiszorult a tenyésztésből, csaknem kipusztult ez az értékes fajta, melyet
szerencsére 1973-ban védett fajtává tettek.
Régi tanulmányaink alapján Darwin szerint a házityúk őse a
bankiva tyúk volt, mely a Himalája környékén élt. Valószínű, hogy a tyúkot
Indiában háziasították 4-5 ezer esztendővel ezelőtt. Később egész Eurázsiában
fontos táplálékul szolgáltak a baromfiak. Honfoglaló őseink bejövetele előtt
már élt házityúk a Kárpát-medencében. A középkorban tenyésztették is a magyar
parlagi tyúkfajtát. A kendermagos, fehér és sárga magyar fajtákat a XIX. században
tenyésztették ki. Ebben az időben jelent meg az erdélyi kopasznyakú fajta is.
Minden időben a nők elfoglaltságai közé tartozott a
baromfiakkal való foglalkozás. A tojások kotló alá ültetésétől a kiscsibék
neveléséig, melyhez természetesen hozzátartozott a felnőtt tyúkok levágása és
elkészítése is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése