2012. május 6., vasárnap

Melyek a kutya emberre is ártalmas betegségei?


Ezeket az állatról emberre terjedő betegségeket összefoglaló néven zoonózisnak nevezzük. Eddig csak vírusokról és baktériumokról volt szó, azonban nem szabad megfeledkeznünk a kutyák azon férgeiről sem, amelyek az emberi szervezetbe kerülve akár halálos megbetegedést is előidézhetnek. Kedvenceink többféle úton fertőződhetnek férgekkel, pl. szájon át, az anyaméhben, köztigazda révén (pl. egér, bolha) vagy akár bőrön át. Az emberek szájon át fertőződhetnek, ezért érdemes megfontolni, hogy érdemes-e puszilgatni kedvencünket.

Az egyik legjelentősebb féreg az ún. háromtagú galandféreg (Echinococcus granulosus), amely a kutya vékonybelében élősködik. Petéi a bélsárral kerülnek a külvilágra, és a szennyezett növényi részek elfogyasztásával fertőződik meg az ember is. 




Az ember belében a petékből kifejlődő lárvák a bélfalon átfúrva magukat bekerülnek a véráramba, ami segítségével eljutnak a megtelepedésük helyére, elsősorban a májba. Itt folyadékkal telt tömlőszerű képleteket hoznak létre, amelyek nyomást gyakorolnak a szövetekre, szervekre, és betegség kialakulását eredményezik. 


A másik, emberre is veszélyt jelentő galandféreg, az Echinococcus multilocularis fejlődésmenete hasonló, azonban a galandférgek nem a kutya, hanem a róka bélsarával kerülnek a szabadba, majd kisrágcsálókba (pl. egér) és onnan az emberi szervezetbe. A kisrágcsálók vagy a fertőzött állat szerveinek (máj!) elfogyasztásával kerülhetnek a kutya szervezetébe a lárvák, majd bennük kifejlődik a felnőtt galandféreg.


Az Echinococcus peték a külvilágra kerülve 1 évig is fertőzőképesek maradhatnak. Ezért nagy figyelmet kell fordítanunk a kutyánk sétáltatásakor arra, hogy a bélsarat minden alkalommal összeszedjük és soha ne engedjük, hogy a gyereknek készült homokozóba kutyánk elvégezze a dolgát. Egy-egy erdei sétakor megfontolandó a talajközeli gyümölcsök (pl. erdei szamóca, szeder) fogyasztása, amelyekre bőven juthat a rókák szőrére tapadt petékből. Meggondolandó a források, patakok vizének fogyasztása is, mivel az is szennyeződhet a rókák ürülékével.


Az echinococcosis betegség tünetei csak később, rendszerint évek múlva jelentkeznek májtájéki fájdalom, májmegnagyobbodás, étvágytalanság, majd sárgaság formájában.
A gyógyítás egyik mondja, hogy a cisztákat sebészi úton távolítják el, ami végleges gyógyulást eredményez. Más esetben a cisztákból leszívják a felgyülemlett folyadékot, majd a helyükre férgeket károsító anyagot injektálnak, amit majd újra leszívnak. Ezt a kezelést többször is megismétlik. 


Harmadik módja pedig a gyógyulásnak a gyógyszeres kezelés, ami akár életünk végéig is eltarthat. Mindezek figyelembevételével megfontolandó, hogy merre sétáltatjuk kedvencünket, illetve minden kutyatulajdonosnak „kutya” kötelessége összeszedni kutyája után az ürüléket. A gyermekek különösen veszélyeztetettek, így rendkívüli figyelmet kell fordítani arra, hogy kutyánk ne a játszótéri homokozóba ürítsen! 



A rendszeres kézmosás (nem csak étkezések előtt) a legegyszerűbb módja a hatékony védekezésnek, amelyre már korán meg kell tanítanunk gyermekeinket. Kerülni kell az ismeretlen, ápolatlan szőrű kutyákkal a kapcsolatot, mert azok szőrén is előszeretettel telepedhetnek meg a féregpeték. 





Gyümölcsöket, zöldségeket csak alapos mosás után fogyasszunk. Az erdei sétákra inkább vigyünk magunkkal vizet, mivel a forrás vagy a patak vize kiváló fertőzési forrás lehet.

A kutyák orsóférgének petéi szintén a szájon át kerülhetnek az emberi szervezetbe. A bélcsatornában a petéből kiszabadulnak a lárvák, majd a bélfalon átfúrva magukat a véráramba kerülnek, így eljutnak a szervezet távolabbi pontjaira is, ahol kifejthetik nem éppen áldásos tevékenységüket. A nem megfelelően higiénikus életkörülmények között élőknél gyakori az orsóférgesség, amely bármely korcsoportban előfordulhat, de mégis a gyerekek a legveszélyeztetettebbek. A vándorló lárvák enyhébb (pl. köhögés) vagy súlyosabb (látászavar, akár vakság) tüneteket is okozhatnak.

A kampósférgekkel az ember bőrön keresztül fertőződhet, amik kellemetlen bőrtüneteket, viszketést, enyhe bőrpírt okozhatnak. A kisgyermekek a homokozóban előforduló kutyaürüléktől könnyen fertőződhetnek és elég ijesztő látvány a bőrükön kirajzolódó sok piros tekervény, amely a vándorló férgek útvonalát jelzi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése