2011. december 21., szerda

Karácsonyi üzenet macska gazdiknak és embereknek


Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy az utcán hozzánk dörgölőző, árvának hitt kiscicát megszánva hazavittünk, dédelgettünk és felneveltünk. Nem történt ez másként a nagy emberekkel sem. Számtalan gondolatot olvashatunk híres íróktól, költőktől a macskáról, annak érzelmi megítéléséről, legyenek ezek a híres emberek külföldiek, vagy magyarok.

Kosztolányi Dezső a kedvencem, az írók között. Így karácsony táján az ő „Kismacska” című írását idézném, melyet 1935-ben adott közre a Pesti Hírlapban, mely nemcsak a macskáról szól, és nagyon aktuális napjainkban is.

2011. december 20., kedd

Mit eszik a nyúl?


Az üregi és a mezei nyulak kizárólag növényi táplálékon, elsősorban füveken, leveleken, fakérgen és gyökereken élnek. Belső szerveik is különlegesen fejlődtek, hogy megbirkózzanak a nagy mennyiségű növényi táplálékkal. Ezt a természetes étrendet igyekszünk a házinyulak számára is utánozni. Évszaknak megfelelő zöldségfélével, gyökérzöldséggel és szénával etetik őket, ami egyben a rostszükségleteik kielégítésére is szolgál. Nagyon fontos, hogy a ketrecben mindig legyen friss víz, elegendő széna.

2011. december 19., hétfő

Rémálom, avagy a macska filcbundája


Természetesen ezzel a kevésbé sem kellemes tünettel csak a hosszú szőrű macskák büszkélkedhetnek. Sokkal könnyebb a dolguk a házi vagy rövid szőrű cicáknak, ők ugyanis önállóan megoldják a bunda rendbetételét. A hosszú szőrűek viszont segítségre szorulnak a bundaápolás terén.

Mikor első perzsa cicám hozzám került, még teljesen analfabéta voltam bundagondozás ügyben. A tenyésztő sem figyelmeztetett erre, vagy természetesnek vette, hogy tudom, milyen bánásmódot igényel a cica, filcesedésre hajlamos szőre.

Első ijedelmem az alig két hónapos kék perzsa simogatása közben történt, mikor kis csomókat tapintottam a nyakánál és a füle tövén, azt hittem, a bőre alatt. Szerencsére hamar rájöttem, hogy a csomók a szőrében keletkeztek, melyeket azonnal kivagdostam ollóval.

2011. december 17., szombat

Mennyi a kutya "emberi" életkora?


Mi emberek hajlamosak vagyunk saját magunkat mércéül állítani bármely más fajjal szemben. Mivel kutyusunk életkora kevesebb, mint a miénk, ezért számtalan módot találtunk már arra, hogy meghatározzuk kedvencünk adott életkorát emberi léptékkel mérve.
Sokan állítják, hogy a kutya életkorát 7-es szorzóval megszorozva adja ki emberi léptékű korát. Azonban a helyzet ennél összetettebb, ugyanis a kutyafajták várható élettartama között jelentős a különbség. Egy német dog esetében a 8-9 év már szép kornak számít, míg a kis testű csivavánál ugyanez az életkor még csak középkornak minősül. Minél nagyobb testű egy kutyafajta, annál rövidebb a várható élettartama.

2011. december 15., csütörtök

Hogyan vadászik a kutya?


  A domesztikációnak köszönhetően napjainkban (jobb esetben) a kutyának nincs szüksége vadászatra. Van otthona, mindennap táplálék kerül a tányérjára, sétáltatják, szeretgetik – így nincs miért zsákmányra vadásznia. A kóbor, kidobott, elveszett kutyák esetében azonban már más a helyzet.

  Ahhoz, hogy életben maradjanak, vadászniuk kell. Ezt gyakran falkában teszik, a vadgazdálkodók legnagyobb bánatára. Így könnyen leterítenek egy őzet, gímszarvas borjút is. A földön fészkelő madarak tojásait feleszik, esetleg vaddisznó malacokat is zsákmányolhatnak. Bár kóbor kutya legyen a talpán, amelyik szembe mer szállni egy malacos kocával.

2011. december 13., kedd

Macskák és babák


  Miután kellő riadalmat keltettek a kismamáknál a macska által közvetíthető toxoplazmózissal, mely fejlődési rendellenességet okoz a magzatban, folytatódnak a rémmesék, ha a baba születése után is macska él a házban, holmi féltékeny nősténymacskáról, mely egy óvatlan pillanatban megfojtja az újszülöttet.

2011. december 10., szombat

Ismerd meg a világ legkisebb nyulát


  A Columbia- medencében él a pigmeus nyúl, mely a világ legkisebb és legritkább nyula.

  Csak egyetlen helyen él egy elszigetelt populációban Washingtoni államban. Súlya felnőtt korban kevesebb, mint egy kiló. Miután a 90-es években a vadonban kihaltnak nyilvánították- mert 14 példány létezett - már csak rezervátumokban és állatkertekben él (persze ez az egy kiló most nem tűnik kevésnek, hisz a törpéknél már ennél kisebbet is „előállítottak” a tenyésztők. Azonban itt egy vadon élő fajtáról van szó, nem pedig egy ember alkotta méretről).

2011. december 9., péntek

Zöld leguán, mint háziállat


  A szó valódi értelmében a hüllők egyike sem nevezhető háziállatnak. Azonban hozzá lehet szoktatni őket az ember közelségéhez. Erre a leguán különösen alkalmas.

  A fiatal állatok könnyen szelídülnek. A zöld leguán megjegyzi és megismeri a környezetéhez tartozó embereket. Gyakran kiválaszt egy embert, akivel jó kapcsolatot tart.
  Azonban kell neki egy saját szféra is.
  Ha elhanyagolják, akkor agresszívvé válik.

2011. december 8., csütörtök

Bőrproblémák kezelése macskáknál


  A leggyakoribb bőrgyógyászati elváltozásokat a külső élősködők okozzák. Ezek között is előkelő helyet foglalnak el a bolhák. Ha a cica kijárós, szinte biztosan összeszedi, ha nem gondoskodunk a megelőzésről. Ez lehet az állatra méretezett bolhanyakörv, de ha féltjük, hogy csatangolásai közben felakad valamire, hatékony módszer a bőrön át felszívódó készítmény, mely minimum egy havi védettséget biztosít a bolhával szemben, kombináltan a kullancsok ellen is.

2011. december 6., kedd

A szőrlabda és a macskák


  A macska, mint tudjuk nagyon tiszta állat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a számtalan tisztálkodás, mosakodás napközben. Sokszor láthatjuk őket füvet rágni, melyet kiadós öklendezés és hányás követ. Természetesen ez nem betegség tünete, hanem a mosakodásból származó lenyelt szőrmennyiség kiadása a szervezetből.

  A macska érdes nyelvével - mely szinte bontófésűként működik - sok szőrt távolít el mosakodás közben, melynek mintegy kétharmadát le is nyeli. A lenyelt szőr természetes úton, vagy kiöklendezéssel, vagy a bélsárral távozik szervezetéből.

2011. december 5., hétfő

Az etológia története


  Kétség sem férhet hozzá, hogy ez első etológiai megfigyeléseket az ősember végezte.  Hisz a Homo Sapiens ezek nélkül nem tudott volna csapdát állítani vagy elejteni a saját tömegénél többszörösen nehezebb veszélyes ragadozót. A sikeres vadászatok mögött nemcsak a csapatmunka, az éles dárdák, de az azt megelőző hosszas megfigyelés is húzódott. 

  Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az első írásos etológiai feljegyzéseket a 30 000 éves barlangrajzoknak tulajdoníthatjuk.

2011. december 3., szombat

Karácsony és a nyuszi


  A legszebb ünnepünkön, persze a nyuszi sem maradhat távol a lakásban fellépő forgatagtól. Azonban mikre ügyeljünk.

  Mindig légy tisztában a lakásba behozott növények mérgező vagy nem mérgező voltáról.

  A fenyőfélék nem mérgezőek a nyuszik számára. A gyanta tartalmuk miatt nem is lesz számukra kecsegtető, hogy megkóstolják. Hisz ezek az anyagok nem kölcsönöznek jó ízt a fának. (ez egyfajta védekező mechanizmusa a növénynek).
  Azonban, ha a nyuszink annyira kíváncsi, hogy mégis belerágna, akkor ne lepődjünk meg, ha vizelete kissé narancssárgássá változik. Hiszen előfordulhat, hogy a fát a hosszabb eltarthatás érdekében kezelték valamilyen vegyszerrel. Ez azonban nem ok az aggodalomra.

2011. december 2., péntek

Milyen a kutya hallása?


  A hallás különféle élességi fokban fejlődött ki a különböző állatoknál.
  A kutya különleges képességeit és szolgálatát elsősorban a kiváló hallásának köszönheti. Olyan hangokat is meghall, melyek az emberi fül számára már hallhatatlanok. Vizsgálatok szerint a másodpercenkénti 30.000 rezgésszámú ultrahangot is érzékelik. Ezért irányítható az állat eltérő magasságra állított ultrahang síppal.

  A kutyák hallástartománya 20-40 ezer Hz között mozog. Számunkra ez a tartomány már az ultrahang tartománya. A felnőtt ember 16-18.000 rezgést érzékel másodpercenként, míg a kutya átlagosan 30-40.000, de akár a 70-100.000 rezgést is érzékeli másodpercenként.

2011. december 1., csütörtök

Miért okozhat halált a macskaalom a nyuszinak?


Ezt nem szabad!
  A nyuszi azon kevés háziállatain egyike, amelyik nem tud hányni. (A másik ilyen a ló.) Így, ha valami bement, csak egy felé jöhet ki a nyusziból. 

  A macskaalom pedig, nedvszívó hatású, és kis pogácsákat képez a zúzalékból. Na, ha ez bejut a nyuszi gyomrába, ott a nedvesség hatására szintén összeáll, és onnan sehová nem jut. Visszafelé nem tud menni, mert a nyuszinál a nyelőcső beszájadzása a gyomorba nem engedi, hogy visszafelé is jusson táplálék vagy bármi más.

  Az összetapadt alompogácsa nem tud a végbél felé haladni, így ez a nyuszi vesztét okozza. Sajnos volt rossz tapasztalatom.

2011. november 30., szerda

A kutya eredete


A kutya a farkassal, rókával és sakállal egy családba tartozik. A kutya őse egy apró, fán élő ragadozó, a Miacis. Ennek leszármazottja a Tomarctus, mely a rókához hasonlatos állat lehetett. Ez később kipusztult, de a Földön már ekkorra a farkasok és sakálok elnépesedtek.

Az evolúció során a kutya és kutyafélék családjának tagjai a füves pusztán való zsákmányszerzéshez alkalmazkodtak. A szárazföldi ragadozóknál igen korán bekövetkezett a kutyaszerűek (Canoidea) és a macskaszerűek (Feloidea) csoportjainak szétválása.

2011. november 28., hétfő

Munkakutyákról tudunk, de vannak-e munkamacskák?


  Már hogyne lennének. Hiszen a macska háziasításának története onnan indul, hogy felfedezték kiváló vadásztevékenységét és azt már az ókori Egyiptomban, a gabonatárolók őrzésénél kamatoztatták. Természetesen nem is kell ez ügyben visszamennünk a régmúltba, hiszen a mai napig egerésző alkalmazottként tartják a macskát a falusi portákon. Hamar kitapasztalta az ember, hogy amelyik háznál macska él, ott nem szívesen maradnak meg az egerek, patkányok és egyéb rágcsálók.

  A macska évszázadokon keresztül dolgozott a tengereket járó hajókon. Itt is a rágcsálók pusztítása volt a feladata, de némely hajósnemzet matrózai szerencse állatként is tisztelték.

2011. november 27., vasárnap

Mi az öleb?


Az ölebek a „virágkorukat” a királyi udvarokban élték. Fennmaradt, régi festményeken láthatjuk az urakat, királyi családokat a kis kedvencek társaságában. Manapság az ölben elférő kutyus ismét népszerű lett.

Az öleb társasági kutya. Apró termetükben, szelíd természetükben hasonlítanak egymásra, külsejük azonban változatos. Az ember társaságát kifejezetten igénylik, némely fajta nagyon szereti a babusgatást, a gazdihoz bújást.

A királyi házaknál sokáig a legnépszerűbb kedvenc a pincsi volt, a maga 15-25 cm-es marmagasságával. Talán a múltja miatt, hogy a jómódúak jelképe volt, nem kezelik ma teljes értékű kutyaként, első sorban kis termetük miatt. Azonban ezek a kis „csöppségek” intelligenciában, hűségben nem kevesebbek nagyobbra nőtt társaiknál.

2011. november 25., péntek

A lovakról néhány érdekes adat


Szemszínek



A lovak többségének barna a szeme, ezt a pigment mennyisége határozza meg.

Barna szem: az írisz sötétbarna, az íriszt körülvevő szemfehérje pedig csak akkor látszik ki, ha a ló ijedt vagy valamiért haragos.

Világos szem: lehet világoskék vagy piros. A világos szín nem befolyásolja a ló látását. A világoskék vagy a piros szemű lovat csókaszeműnek, illetve emberszeműnek hívják.

Előfordulnak világos szeműek is, az albínók és néha a tarka lovak esetében.

Létezik az úgynevezett "csókaszem", amikor a normális szemszínhez kékes-fehéres alakzat társul.

Az appaloosa fajtájának pedig mindig kilátszik a szeme fehérje.

2011. november 24., csütörtök

Hogyan válasszunk nyuszit...

    Az a legfontosabb, hogy nyuszink egészséges legyen. Ezt mi magunk is ellenőrizhetjük mikor kedvencüket kiválasztjuk.
A jó kondícióban levő kisnyúl élénk tekintetű, hatalmas mozgásigénnyel bír. Folyton fekvő, sarokban gubbasztó nyulat ne válasszunk!



    Az első, ami szemünkbe ötlik, a bunda állaga. Ez legyen mindig tiszta, ne legyen kopott, foltokban hiányos. Az egészséges szőr csillogó és egységes. Ha a szőrt szétnyitjuk a bőr állapotát is megtekinthetjük. Ha piros és gyulladt, bőrbetegségre utal.



2011. november 23., szerda

Elsősegély nyújtása otthon

    A minap állatorvoshoz vittem egy nyuszit és - mint a várótermekben szokás - beszédbe elegyedtem egy beteg macska gazdájával. Nem tudta mi baja lehet cicájának, csak fekszik, kedvetlen és nem eszik. Megkérdeztem, hogy lázas-e. Nem érzem lázasnak, - válaszolta a hölgy-, de arra a kérdésre, hogy megmérte-e lázát, nemmel válaszolt. Pedig ha megtette volna, az már több információt jelentene az orvos számára. 

    A legtöbb állat, így a macska is tiltakozik a végbélbe dugott lázmérő ellen, nem is könnyű feladat a művelet elvégzése. Lehetőleg kérjük családtag segítségét, de ha egyedül vagyunk is a legfontosabb, hogy biztonságosan rögzítsük az állatot. Lehet az állatot törölközőbe csavarni, hogy megkíméljük magunkat a karmolásoktól. A nyakszirtnél erősen megmarkolt cica farkának felhajtásával hozzáférünk a végbeléhez, melybe az előzőleg bekrémezett lázmérő - higanyos, vagy digitális - végét bevezetjük, és tartjuk a lázmérőn jelzett ideig. 



2011. november 22., kedd

A macska lelki életével kapcsolatos talányok


  A macskatartók, legyenek tenyésztők vagy csak egyszerűen gazdák, naponta tapasztalják, hogy a velük való együttélés nemcsak felelősségteljes, hanem érdekes, élményekkel teli is. Egyszóval, a macska megszínesíti hétköznapjainkat. Vajon a macska is így érzi ezt? Mennyire ragaszkodik gazdájához, csak a saját önző érdekéből telepszik dorombolva az ölébe? Hogyan fejezi ki biztonságát, boldogságérzetét?

  Tudom, hogy mindig is volt macskánk. Kisgyerekkoromból halványan előjön egy emlék, amikor édesanyám kivett az ágyamból és öltöztetni kezdett, a cica a szék alól kapdosott a rugdalódzó lábaim után, amit én boldog sikongatással vettem tudomásul. Hosszú éveket élt meg nálunk ez a macska, annak ellenére, hogy csak napközben fordulhatott meg a lakásban, egyébként a kertben, de éjszakára a padláson tartózkodhatott. Édesanyám ugyanúgy ellátta ennivalóval, mint a tyúkokat, kacsákat, de elvárta tőle, hogy egerésszen. Már öreg macska volt, mikor átpártolt a szomszédokhoz, sőt át is költözött a szomszédba. Vajon mivel csalogathatták át, mennyivel volt jobb neki ott, mint nálunk?

2011. november 21., hétfő

Cukorbetegség macskáknál?


  Talán már nem is csodálkozunk ezen a kérdésen, ha belegondolunk, hogy a diabetes az emberek között népbetegségnek számít. Miért éppen a macskák vagy kutyák maradnának ki ebből a „jóból”.
  Mindenesetre jó résen lenni, és ha kedvencünk túlzott vízfogyasztását és ennek következményeként nagy mennyiségű vizeletürítését észleljük, gyanakodjunk cukorbetegségre.

  Gyanúnkat igazolhatja a speciális vizelet teszt, melynek indikátor-papírcsíkja kimutatja a vércukor szintet. Persze, ha értünk hozzá, hogy mit is mutat a papírcsík, érdemes üres, tiszta almos tálcában begyűjteni a cica éjszakai vizeletét. Ezt a macerás műveletet kiiktathatjuk, ha azonnal felkeressük állatorvosunkat. Ha olyan orvosunk van, aki jól ismeri állatunkat, nem valószínű, hogy az elaltatást fogja javasolni, hanem a pontos diagnózis felállítása után, akár inzulininjekciós kezelést is javasolhat.

2011. november 20., vasárnap

A hosszú élet titka a játék, nyusziparadicsom…


  Ha több nyuszit is tartasz egyszerre, akkor létesíts egy kis nyuszi paradicsomot. Persze egy nyuszi is megérdemli.:) Így akkor is tudnak őrjöngeni, ha épp nem vagy otthon. Lesz nagy terük, de mégsem rombolják le a házat.

  A képen látható házikó kültéri elemekből épült. Minden elem 62 cm széles és 80 cm magas, mozgatható, de rögzített, és így bármikor megváltoztatható vagy bővíthető. Kb. 6 négyzetmétert ölel körbe.
  A szőnyeg védelmében egy vízálló réteget helyeztek el a takarók alá. Ilyet lehet kapni, akár baba boltban is. Vízhatlan alátét néven.(ott a kiságyba a baba feneke alá teszik).
  Erre helyeznek olcsó takarókat vagy szőnyeget. Ilyet a tulajdonos az IKEA ban szerezte be olcsón. (persze ez külföldi gazdi, de azért nálunk is lehet kapni).

  A szálláson található wc, széna tartó és pihenő hely is.

2011. november 18., péntek

Hogyan szoktassam le a kutyám az ugrálásról?


  Nagyon kellemetlen tud lenni, amikor kutyánk felugrálva adja értésünkre hogy ő most milyen boldog, mennyire szeret bennünket vagy „jajdejómegyünksétálni”.
  A felugrálás számukra teljesen természetes, ösztönös cselekvés. Nyári időszakban még talán nem is akkora a baj. Na de ősszel, télen, amikor tocsog a tappancsa a sártól, a hólétől. Éppen nem figyelünk oda, és már ott virít egy vagy több sárfolt a kabátunkon. Kutyánként más és más módszer lehet a célravezető.


  Az egyik, amikor behajlított, felemelt térdünkkel akadályozzuk meg, hogy kutyánk felugorjon. Amikor látjuk, hogy készül az ugrásra, akkor behajlítjuk, felemeljük egyik lábunkat, így a kutya mellkasával a térdünknek fog ütközni. Ez nem okoz neki fájdalmat, csak kellemetlen számára.

2011. november 17., csütörtök

A ló felépítése és színei


A (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások(Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert.

Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. Ebben az esetben a fogalmát tágabban használhatjuk, amelybe beleértjük a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a háziló névvel különböztethetjük meg (Equus ferus caballus).

A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiábanbotaji kultúra), majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában körülbelül 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátas állatként. kezdődött.

2011. november 16., szerda

Vészjelzés macska ügyben


  A feltehetően 8000 esztendeje háziasított macska a történelem zivataros századaiban, mintha egyfolytában óriáskerékben tartózkodna. Úgy értve, hogy egyszer fenn, egyszer lenn éli napjait. Előfordult, hogy istenként tisztelték, de a jó évek után több évszázadon keresztül üldözték, megégették, kínozták. Az újkorban megint felfelé halad a kerék, hiszen egyre több cicából lesz házi kedvenc, kiállítások tömkelegén jelennek meg a szebbnél szebb, tenyészcsodák. A macskatartás kultúrája világszerte felfelé ível.

2011. november 15., kedd

Egyéb háziállatok


  A szarvasmarha háziasítása 9000 éve történhetett a Földközi-tenger környékén. Ősének az őstulkot tekintik, mely Európában és Ázsiában is őshonos volt. Az őstulok a Kárpát medence ligetes, zsombékos területeit is kedvelte, így itt is nagy csordákban élt. Ízletes húsa miatt szívesen vadászták, ezért a XIII. század idejére kipusztult a faj. Létezik egy olyan elképzelés, hogy az őstulok a magyar szürke marha közvetlen őse. Más állítás szerint, viszont a szürke marhát a honfoglaló magyarok hozták magukkal a Kárpát-medencébe.

  A szürke marha tartása igazán a XIV. században terjedt el, és eladásával a XVIII. századig nem kis hasznot hajtottak be uralkodóink. Népszerűsége abban rejlett, hogy igénytelen, rideg tartásban is egészséges, sőt ellenálló a betegségekkel szemben. Bár keveset tejelő fajta, kiváló húsáért és impozáns, igavonásra termett alkata miatt tartották. Sajnos a XIX. század végére lecsökkent az állomány, de napjainkban ismét megindult tenyésztése.

2011. november 13., vasárnap

Az ember és háziállatai


  Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a tényeket, mondhatnánk, hogy az emberiség fennmaradása az általa évezredekkel ezelőtt megszelídített háziállatoknak is köszönhető. Az ősember létfenntartásához hozzátartozott a környezetében élő állatok vadászata, azok nem kis fáradsággal és áldozatokkal is járó becserkészése, üldözése. Az állatok megszelídítésével az ember olyan előnyöket szerzett, melyek úgymond, a kényelmét is biztosították. Bármilyen körülmények között hozzájuthatott a számára értékes állati fehérjékhez, ha kellett az utazást, a teherhordást is szelíd állataikkal oldották meg, ruházatukat, használati tárgyaikat is biztosították, befoghatták más háziállatok őrzésére, terelésére és még játszhattak is velük.

2011. november 12., szombat

Nyuszipaloták


  Minden lakásban tartott nyúl őse az üregi nyúl. Ők odúkban üregekben élnek. Természetesen a mi kis kedvencünk is megtartott néhány tulajdonságát az ősnek. Szeret ásni, kaparni. Így nem ritka, hogy falun vagy akár külterületi településeken a nyuszik - legyen az vad vagy házi - teljesen aláássák a területet. Akár a házat is.:-)
  Csak azt veszed észre, hogy néha napján egy sereg nyúl bújik elő, vagy kerül az utadba. És nem tudod, honnan is jöhettek.:-)
  Hát ők szép fészket és üregrendszert telepítettek akár egy focipálya, vagy a lakás alá.

2011. november 11., péntek

Macskával együtt élni jó!


"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része 
mélyen alszik.
Anatole France
    A MACSKA  (Felis silvestris catus)
 
  
 
  Macskával együtt élni jó! Macskát nézni, ahogyan játszik, vadászik, alszik jó!
  Kimondatlanul is Ő a természet egy darabját adja nekünk, a vadságával, az ösztönösségével, 
a függetlenségével, szépségével és természetes eleganciájával.
  Elnézni egy kiscica bájos játszadozását, vagy már felnőtten egy vadászó macskát,- akiben 
sokszor egy tigrist, párducot és pumát is beleképzelünk, csodálatos!
  Megnyugtat, szórakoztat, sokszor ámulatba ejt ügyességével, rafináltságával.
  Egész nap szunyókáló öreg cicám látványa és az eltelt hosszú évek közös emlékei, mind-mind 
fontosak egy ember életében. Meggyőződésem, ha valaki nem kedveli a cicákat, csak azért 
fordulhat elő, mert nem ismeri őket. Igen, az embereket tulajdonképpen két nagy csoportba 
oszthatjuk: akik imádják a bársonytalpúakat, és akik nem.

2011. november 10., csütörtök

A tengeri malac éneke, avagy értsük meg kedvencünket


A tengeri malac egy rettenetesen kedves és okos állat. Hihetetlen sok módon ki tudja fejezni számunkra - és persze a fajtársak számára - a gondolatait.
A gazdi előbb utóbb megtanulja milyen hanggal, mit jelez a kedvence. 

Röviden berreg 

Figyelmeztető, nemtetszést kifejező hang. Hirtelen zajra, egy általa nem kedvelt hangra, nem megfelelő simogatásra reagál így. Akkor is hallatja, ha valamire figyelmeztet.  

2011. november 9., szerda

Mi a dorombolás?

   A macskafélék, különösképpen a macskák és leginkább a házi vagy fogságban élők tulajdonsága, de a vadon élő társak Pl.: vadmacska, puma, gepárd is dorombol.
Vibráló, 25 és 150 Hz közé eső frekvenciájú hangjelzés, jellegzetes macskahang.
A macskák általában akkor dorombolnak, ha boldogok, de sokszor megfigyelhető ellenkező esetben is, annak nyugtató hatása miatt.
 

  A nőstény macska dorombol szüléskor és később, így beszélget kicsinyeivel. Az újszülöttek nyávogva még nem tudnak kommunikálni, mivel szopni és nyávogni egyszerre nem lehet, míg dorombolni és szopni annál inkább. A felnőtt macska viszont képes a dorombolással egyidőben nyávogni, de az is előfordul, hogy lassan pislog is közben, vagy szemeit lehunyva
pihen. Tapasztalat szerint a haldokló macska is dorombol, így nyugtatva magát.

2011. november 8., kedd

A kopasz macska


   A bundás cicákhoz szokott ember első pillantásra meglepődik egy kopasz macska láttán. Talán visszataszítónak is találja a csupasz állatot. Pedig, ha nem is a megszokott szőrgombóc, tulajdonságaiban ugyanolyan hízelgő, doromboló, szeretni való teremtés.

  Az első szfinx macskát 1900 körül fedezték fel, de jóval korábbról találhatunk feljegyzéseket kopasz macskáról. Ezek szerint az aztékok nemcsak kopasz kutyát tartottak, de kopasz macskáik is voltak. Az újabb időkben találkozhatunk kopasz egérrel, tengeri malaccal, patkánnyal is. Vajon mi hozta létre ezen állatok kopaszságát? Talán valamilyen betegség áll a háttérben?
  A tudomány kiderítette, hogy a kopaszság spontán mutáción alapul. A génmutációk befolyásolják az állat küllemét, így az általa hordozott mutáns gén következtében teljesen más lehet, mint szülei.
  A szfinx macska kopaszságáért egy recesszíven öröklődő gén a felelős. Vagyis, ha mindkét szülő hordozza a szőrtelenség génjét, kopasz szfinx kölykök fognak születni. A szőrtelenséget okozó génmutáció nem különbözik azoktól a változatoktól, melyek a különleges szőrzetért vagy a színért felelősek. 

2011. november 7., hétfő

A megelőzést szolgáló egészségügyi vizsgálatok


  Nemcsak az embernél, házi kedvenceinknél is fontos a betegségek megelőzése, a már kialakult krónikus vagy akut tünetek kivizsgálása. Inkább többször feleslegesen menjünk az állatorvoshoz, mint hogy egy alkalommal ne menjünk el, ha szükséges lenne.
  
  Még mielőtt beszerezzük, befogadjuk későbbi kedvencünket, jó, ha tapasztalt, gyakorlott állatorvost keresünk. Nagyon fontos, hogy rendszeresen kikérjük a szakember véleményét – még egészséges állat esetében is -, hiszen a kapcsolattartás a gazda és a kiválasztott állatorvos között elősegíti az állat megismerését, kórtörténetét, szokásait, ezáltal megkönnyítve a majdani kezeléseket.

2011. november 5., szombat

Mit tegyünk, ha kutyánk magára marad a lakásban?


  Sokszor tapasztaltunk már tömblakások csendjéből feltörő kétségbeesett vonyítást, hangos csaholást, vinnyogást. Ez a jelenség a nem érintett lakók számára kellemetlen, sőt, idegtépő is lehet, a kutyatulajdonos számára viszont a szomorú valóság, hogy kénytelen munkája miatt magára hagyni kedvencét.

  Ha nincs más megoldás, a magányosan üvöltő ebek gazdájának néhány jó tanács. Megkönnyíthetjük kutyánk várakozását, ha már kölyök korában fokozatosan hozzászoktatjuk az egyedülléthez. Naponta hagyjuk magára néhány percre, majd mindig hosszabb időre. Mikor hazaérkezünk, jutalmazzuk meg valamilyen számára ínyenc falattal és sok-sok dicsérettel.

2011. november 3., csütörtök

Milyen a cica édes otthona?

  A nagy nagy szeretet mellett azért a biztonsága is nagyon fontos.

Lakóhely

  Szükségük van otthonra és természetesen berendezési tárgyakra is. A természetben a macska több rejtett alvóhelyet is fenntart, ezek közül az egyik a bázis, a többit pedig a vadászterület bejárása közben használja pihenésre.

  A kis kedvenc számára alapvető szükséglet a lakásban az evő és ivó edény ( ne műanyag legyen, hanem kerámia vagy üveg, hogy a cica ne tudja a nyelvével odébb lökdösni).


2011. november 2., szerda

Kutyafalkák- avagy a kutyák csoportosulnak?

    A kutyacsoportok szerveződése eltér a farkasokétól. Az elvadult kutyák és városi kóbor ebek falkáit több kutató is vizsgálta. Kiderítették, hogy kialakulhatnak ugyan stabil 5-6 egyedből álló területvédő csoportok, ahol a domináns pár a központ. Azonban gyakran megfigyelhetőek csak kanokból vagy szukákból álló csoportok is. Ezek a farkaséhoz mérten sokkal lazább hierarchiára épülnek. Családi csoport-asszociációk jönnek létre. Ezen családok területei sokszor átfedik egymást. 

  
  Feltűnő az is, hogy a farkasokhoz képest egy stabil kutyafalkában gyakorlatilag alig figyelhető meg olyan viselkedés, mely a csapattársak közötti nyílt vetélkedésre utalna.
Az egyedek között fejlett kommunikáció zajlik, s az egyedek közötti rangsor helyzettől függően változhat.
Ivarzáskor pl. dominancia hierarchiák alakulhatnak ki.


2011. november 1., kedd

KARTHAUZI STANDARD

    A KARTHAUZI MACSKA egy francia fajta, mely ősi vadászszenvedéllyel és vízhatlan bundával rendelkezik. Erős robusztus típusú, nem zömök, sem nem klasszikus, elegáns vadság sugárzik belőle. Testfelépítése miatt a karthauzi ruganyos és fürge macska, kifinomult, soha nem durva és nem ügyetlen. 

    A kandúr sokkal nagyobb, mint a nőstény és lassan érő fajta. A bunda szerkezetére, a bunda és a szem színére a kora és a vele született tényezők hatnak. Minőségének ereje, intelligenciája és kezelhetősége tette lehetővé a karthauzi századokon keresztüli túlélését, ennek minden kiállítási állaton evidenciaként láthatónak kell lennie, és ezt megőrzi a gondos szelekció
    

2011. október 30., vasárnap

Tengerimalac és a C-vitamin

    Bennünk és ezekben az édes állatokban az a közös, hogy szervezetünk nem képes előállítani a C-vitamint. Azonban ez nélkülözhetetlen vitamin.

    Az állatok többsége képes erre, azonban a tengeri malac nem. Ennek egy evolúciós oka van.
A C-vitamin kialakulásához megfelelő környezet és hőmérséklet- meg egyéb nagyon összetett dolgok- szükségesek.



A fejlődés folyamán a malacka elveszítette az aszkorbonsav-szintetizáló képességét, ezért nem képes C-vitamint előállítani szervezetében.




2011. október 29., szombat

Mikor kell az állatorvos. Ha beteg a cicánk...

    A macskák mind önálló személyiségek. Azonban egy szerető gazdi ismeri már a cicája összes tulajdonságát. Megismeri, ha baj van. Egy energiától duzzadó cica, aki egész nap játszik, majd hirtelen levert lesz már intő jel lehet.

    Azonban a cicák nagyon jó színészek is. Jól tudják leplezni fájdalmukat. Sőt. A macskák a legtöbb fájdalom esetén dorombolnak- sokszor még a haláluk előtt is- ezzel egyfajta gyógyulást idéznek elő maguknál, másodszor pedig önmagukat nyugtatják. Így lehet, hogy a gazdi egyszerűen csak fáradtságnak tekinti, ha a cicája levert.




2011. október 28., péntek

Egy csodálatos anomália, a kopasz nyúl

 
Már biztos hallottál meztelen kutyákról, tengerimalacról, valamint egyéb szőrtelen állatokról, mint a patkányok, csirkék és macskák.

De láttál már kopasz nyulat??? A képek nem trükk felvételek, tényleg létezik ilyen. Ez a kis nyuszi nagyon ritka és véletlenül született (mutációval) Ausztráliában. Tekintettel arra, hogy ő beltenyésztés eredménye (szülők testvérek), így feltételezhető, hogy genetikai hiba történt. Az is érdekes, hogy az előző alom anyja rendesen szőrözött, egy kis kopasz folttal a homlokán.
2005-ben jelentek meg, természetesen nem tudták őket hova sorolni és várták, hogy a növekedésük során majd kinőne a szőrük.

2011. október 27., csütörtök

Ha nevelni kell a cicát


Ha a macska wc-t nem használja

  A cicák szobatiszta állatok. Már az anyamacska megtanítja nekik, hogy hova és hogyan kell pisilni. Ezt én magam is sokszor láttam már. Az anyamacska a szájában vitte az alomra a kölykeit és addig ott ült mellettük, míg nem produkáltak valamit. Majd dolgukat végezvén bekaparta az almot utánuk- így volt olyan cicám is, aki még 17 évesen is arra várt, hogy az anyja (aki ekkor már 3 éve nem élt) kaparja be az almot.

  Tehát a cicánk valamilyen zavaró körülmény miatt nem pisil a wc-be.

  Vagy gyakrabban kellene takarítani vagy kell neki még egy macska alom.

2011. október 24., hétfő

Közös játék a kutyával


   A kutya korától függetlenül ugyanúgy szeret játszani, mint a gyermek. Sőt, mindennel képes játszani, ami az útjába akad, legyen az, papucs, felmosórongy, gumijáték. Mivel játéka tárgyát képes felfalni is, veszélyforrás lehet számára, ha nem figyelünk rá.
   Sokkal hasznosabb a gazdával való közös játék. Nemcsak azért, mert így kiiktathatók az állatra veszélyes dolgok, hanem, mert a közös játék fokozza a kutya gazdájához való kötődését, erősíti kapcsolatukat.
   Feledhetetlen élményt jelent mind a kutyus, mind a gazdi számára, ha a játék egyben közös sport is.

Mi legyen a kutyával, ha kisbabát várunk?


   Abban a családban, ahol a kutya és gazdája szeretetteljes viszonyban él, ahol társnak, családtagnak tekintik az állatot, semmilyen ártalom nem vár a leendő újszülöttre. A kutya mellett felcseperedő gyermeknek olyan élményben lesz része, amely meghatározza egész életét. Másképp fog viszonyulni az élővilághoz, az állatokhoz, mint azok a gyerekek, akik nem részesültek az állatok iránti szeretet, gondoskodás élményében.

Elszemtelenedett a kutyám


   Csak magát okolhatja a gazda, ha kutyája kellemetlen helyzetbe hozza. Például, ha a jól neveltnek beállított kutya ebéd közben kunyerálni kezd és nyüszítve, sóhajtozva, a vendég lábát taposva könyörög egy jó falatért. Ezért a rossz szokásért, ugyanis a gazda a felelős. Ha csak egyszer engedte meg kutyájának, hogy az asztalnál kéregessen, - mert olyan édesen csinálja, – rögtön vérszemet kap, és tovább próbálkozik.
   A kutyák is hajlamosak a rossz szokások gyors elsajátítására, ha engedjük. Ha az első próbálkozás után nem avatkozunk be, később sokkal nehezebb lesz újra jól neveltté tenni kedvencünket.

2011. október 22., szombat

Kíváncsiskodás és játék


   A vadon élő állatok táplálékkeresés vagy társas élet közben olyan mozgásokat végeznek, melyeknek következménye néha kedvező, máskor kedvezőtlen hatású, tévedés jellegű. A kíváncsiskodó viselkedés a próbálkozás és a tévedés egymást váltó sorozatából áll, miközben az állat állandóan informálódik, tapasztalatokat gyűjt, tanul. Ehhez hasonló a fiatal állatok rendszeresen végzett, látszólag céltalan viselkedése, a játék is. Az állat tulajdonságának, viselkedésének kibontakozásában a játéknak jelentős szerepe van. Emberi megítélés szerint arra szolgál, hogy az állat környezetében jártasként viselkedhessen. Eközben nemcsak környezetét ismeri meg, hanem saját testét, annak teljesítőképességét, mozgékonyságát, tűrőképességét is. A játékos állat igen kíváncsi, tapasztalatszerzésre való hajlama igen nagy.
   A játék a szó legszorosabb értelmében tanult mozgás, melyet csupán önmagáért és nem valamilyen cél elérésének érdekében végeznek és élveznek. Ez megtanult mozgás.

2011. október 21., péntek

Néhány érdekesség a macskákról


  A macskának, legyenek fajtatiszták vagy egyszerű házi cirmosok, számtalan színváltozata létezik. Gondolnánk-e, hogy a ritkának hitt teljesen hófehér bundájú egyedek nem is olyan ritkák. Talán csak azért hisszük, mert egy patyolat tisztaságú hófehér macska fenségességével nem találkozunk naponta. Pedig gyakran előfordul kóbor macskaalomban is egy – egy fehér példány.

  A hófehér szőrzet kialakulását egy öröklött domináns W gén alakítja és biztosítja a szőrzet teljes pigmenthiányát. Ez a gén elkülönülten öröklődik a más színekért, mintázatért felelős génektől, melyet a genetikailag fehér macska is hordoz és örökít tovább.

2011. október 20., csütörtök

Az üregi nyúl viselkedése



   Az üregi nyulak társasan (1-3 bak és 1-5 anya) élnek együtt. Közöttük rangsor alakul ki. A bakok a nőstényekért, az anyák a "fészekért", az üregen belüli szabad fialási helyért versenyeznek. 
   Az uralkodó bak az áll alatti mirigy váladékával, bélsárral és vizelettel jelöli meg a territórium határát. Az új helyre került házinyúl egyik első tevékenysége ugyancsak a "territórium" (a ketrec) megismerése, megjelölése. A gyakorlatban ennek például fedeztetéskor van jelentősége. Ha a bakot teszik be az anyanyúl ketrecébe, akkor az először az új környezetet akarja felfedezni, nem törődik az anyával. Az anya pedig a "birtokát védve" megtámadhatja a baknyulat. Fordítva, ha az anyanyulat teszik a bakhoz, és ha az elég aktív, akkor rögtön az anyanyúllal kezd foglalkozni ("udvarol", ráugrik). Ha az anyanyúl ivarzik, a felszabaduló hormonok elnyomják "kíváncsiságát" és hamar felveszi a bakot. 
   Az üregi nyulaknál a domináns anyanyúl elsődleges szerepe a csoport kialakításában van. Az üreg ásásában szinte kizárólag a nőstények vesznek részt. A fialás előtt álló anyanyulak minden alomnak új járatot, fészket készítenek.

2011. október 19., szerda

Rejtélyek a macska tájékozódása kapcsán, avagy a gazdához ragaszkodik-e vagy a helyhez?


   Ki ne hallott volna legendás történeteket arról, hogy macskájuk hosszabb csavargás után hazajött, vagy arról, hogy hiába vitték kedvencüket autóval macskahordozóban költözéskor, egy idő után az visszatért a régi lakhelyükre.
   Vajon mi lehet az oka, valóban kiválóan tájékozódik a macska?
   Az természetes, hogy a kijárós macskák hatalmas territóriummal rendelkeznek, melynek bármely pontjáról vissza tudnak térni egy otthoni ebédre, ha kedvük, vagy éhségük úgy tartja. A már sokszor bejárt területen nem is okoz gondot a tájékozódás, hiszen a jól ismert környezet tájékozódási pontjai eligazítják az állatot.
   Mi történik akkor, ha macskánk teljesen ismeretlen és az otthontól távoli területre kerül? Etológusok feltevése szerint a macska ilyenkor a Nap és a Hold helyzetét is felhasználva tájékozódik az idegen területen. Nyilván ilyenkor megkönnyítik tájékozódását a folyók, patakok, vízpartok, városok, városrészek a benne elhelyezkedő ipari parkok a jellegzetes szaganyagukkal, és nem utolsó sorban a macska sajátos belső órájának segítségével, valamilyen titokzatos módon bárhonnan hazatalál.

2011. október 18., kedd

Legfontosabb tudnivalók a tengerimalacról


  A tengerimalac eddigi tudásunk szerint rágcsáló, így semmi köze a malacokhoz. Ráadásul még tengeri is, talán a tengeren túli származásának (Dél - Amerika) köszönhetően. Rossz nyelvek szerint a középkorban disznóhúst helyettesítő csemegeként fogyasztották, és kifejezetten húsáért tartották.  Testfelépítése a nyúléhoz hasonló, de mivel disznó módon, turkálva keresi táplálékát, érdemelhette ki a malac nevet.


  Tudományos neve Cavia porcellus, rendszertani besorolása alapján emlős és rágcsáló, a tengerimalacfélék családjába tartozik. Feltételezett őse a mai napig vadon él Peruban. Európába az új világ felfedezése után került, spanyol hajósok hozták be díszállatként. Ma kifejezetten hobbiállatka, kis termete és a tenyésztők által létrehozott különböző színű és szőrhosszúságú fajták miatt, igazi házi kedvenc.